Vénasszonyok nyara. Hajnalban felébredtem. Pedig nagyon fáradt vagyok. Nagyon izgultam azért, hogy a Mátészalkai Stroke Klub egy nagyon jó dolog legyen. Két hete csak az járt a fejemben, hogy mire nem gondoltam, mit kell még megszervezni, mire figyeljek, hogy csináljam, hogy jó legyen. Amikor valamit túl jól akarunk, akkor lehet, hogy semmi nem úgy sikerül.

Aztán jöttek az első könnyek. És a többi. Amikor rájösztök, hogy többek vagytok, hogy ez is megy, meg az is. Mert eddig azt tapasztaltátok, milyen korlátaitok vannak. És azt is meg kell, hogy tapasztaljátok, hogy a korlátok tolhatóak. Kitartó, türelmes gyakorlással, akár egy hónap, akár fél év, de mozdíthatóak. Valójában sokkal több dologra vagytok képesek.

El szerettem volna mondani, hogy milyen büszke vagyok rátok. Hogy eljöttetek, kimozdultatok a 4 fal közül. Igen, sokaknak ez is probléma és nehézkes. Magam is emelgettem a tolókocsit be a csomagtartóba, ki a csomagtartóból. Aztán a ki és beszállási procedúra, sokaknak utazás is. Mi 300 kilómétert mentünk oda és vissza. Két napos program volt. Ezt szerettem volna idehozni nektek. Akkor is, ha itt szűkösebbek a körülmények, ha Gabi sajnos nem tud személyesen mindig velünk lenni, ha nekem kell is beszerezni a minimális eszközöket, de itt Mátészalkán is legyen egy hely, ahová el tudtok menni, ahol nem betegként tekintenek rátok, hanem hősökként. Ahol megmutatják, te hogyan tudsz a testeddel dolgozni, és ahol nem utolsó sorban kikapcsolódhattok, táncolhattok, mozoghattok.

A klubot ti alakítjátok majd, a ti igényeitekre próbáljuk szabni. Természetesen vannak anyagi korlátaink, hiszen a támogatás véges, de úgy gondolom, közösen bármit meg fogunk tudni oldani.

Izsó Gabriella