Sokszor fel tettem magamnak a kérdést, hogy vajon miért? Miért történt ez velünk, miért olyan mostoha a sors, hogy egy olyan embernek ezt a sorsot szánta, aki világ életében segített másokon, akiben olyan sok szeretet volt, hogy amikor látta egy idős asszony szenvedéseit, magához vette, hogy segítsen. Nem sok ilyen embert ismertem. Természetesen mondhatjátok, hogy elfogult vagyok, hiszen az édesapámról van szó, de szerintem, aki ismerte meg tudja ezt erősíteni. És mindezek mellett az a sors jutott osztályrészéül, hogy 9 éve nem tudja elmondani a gondolatait, nem tudja megosztani az érzéseit, mivel a kommunikációs központja sérült. Többek között…
Nos hát a miértre le lehet kezdeni sorolni kockázati faktorokat: dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség, érelmeszesedés, mozgáshiány, életkor, stb. Itt volt egy kis érelmeszesedés, 68 év, minimálisan magas vérnyomás. És ennyi. És ebből talán egyiket sem lehetett volna kiküszöbölni. És az előjelek: zsibbadt a jobb karja. Hányan szaladunk az orvoshoz azzal, hogy zsibbad a kezünk vagy a lábunk. Ezután megtörtént. 10 perccel CT után. Szóval ki tehet róla? Talán senki. Megelőzhető? Talán nem. Talán van, akinél meg kell történnie. Akkor is, ha igazságtalan.
Mégis szeretném, ha mindenki feltenné magának a kérdést, mit tesz meg azért, hogy vele ne történjen meg. Az egyik legfontosabb szerintem, hogy figyelni kell magunkra. Na nem az önzőség felé kell elmenni, hanem addig, hogy egészségesek tudjunk lenni. A legfontosabb, hogy tudjuk kezelni a stresszt. Ez a legnehezebb véleményem szerint. Hiszen sokszor érik az embert olyan traumák, amikre nem vagyunk felkészülve. Ez a legveszélyesebb. Főleg, ha nem tudjuk feldolgozni, és csak hordozzuk magunkban, mígnem valamilyen baj formájában előjön. És lehet, hogy akkor már késő. Nem mindenen tudunk változtatni, de amin nem tudunk, azt el kell fogadnunk. Nekem is el kellett fogadni, hogy nem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat. És nem tudom feladni sem. Milyen szép lehet a kettő közötti egyensúlyt megtalálni. Nem tudom, hogy megtaláltam-e. De az, hogy előre tudok nézni, sokat jelent. Ezért azt tudom javasolni mindenkinek, hogy előre tekintsen, egy szebb jövőre, még ha kilátástalannak is látszik minden. Hiszen tudjátok: Ha egy ajtó becsukódik, mindig találni egy nyitott ablakot. Csak ki kell fújni magunkat, megpihenni és rendberakni a szétzilált gondolatainkat, megtalálni azt az életünkben, ami boldoggá tesz.
Persze írhatnék még a testi faktorokról is: magas vérnyomás, dohányzás, érelmeszesedés, cukorbetegség, stb. De a lényeg, hogy egészséges életmódot próbáljunk megcélozni. Ehhez hozzátartozik az egészséges táplálkozás, a mértékletesség mindenben és a mozgás. Napi 30 perc. Gondoljatok bele, hogy akit elért a stroke, azoknak napi 3-4 órát kell mozogniuk, nektek csak 30 percet… Bárhova beilleszthető, mégis nehezen megy. Mert nincs kedvünk, mert borús az idő, sötét van, fáradtak vagyunk, mást kell csinálnunk. Igen, tudom. De meg kell próbálni.
A mai cikkem lényege tehát csak annyi, hogy figyeljetek magatokra, az életetekre, mert sak egy van. És azt nem mindegy, hogy töltjük le.
Izsó Gabriella
Legutóbbi hozzászólások